Mi fog történni a vizsgálaton?
Hál’ Istennek még fiatalok vagytok, és reméljük, egészségesek is! Körülbelül ebben az életkorban a párok 80%-ának fogan meg a baba egy éven belül. Szóval simán lehet, hogy a konzultáció utáni hónapban már kopogtat a gólya nálatok is, de ezt én nem hagynám a véletlenre. Ugyanis pont azért, mert fiatal, egészséges felnőttek esetén egy éven belül általában megfogan a baba: érdemes kivizsgálni azon párokat, akiknél ez nem következik be. Nyugi, csak alap dolgokról van szó, nem szeretnénk azzal kezdeni, hogy felfektetünk a műtőasztalra, és felvágjuk a hasad, hogy megnézzük: mi nem stimmel idebenn’?! Szó sincs ilyenről. És attól sem kell tartanod, amivel az internetes fórumokban riogatják egymást a nők: a hírhedt petevezeték-átjárhatósági vizsgálat. Tuti nem azzal kell kezdeni a vizsgálatok sorát! És simán lehet, hogy soha nem is lesz rá szükséged. Mégis, mit kell akkor csinálni, mire számíthatsz egy konzultáción?
Az egyik legfontosabb, hogy átbeszéljétek az előzményeket, mert olyan apróságok is sok információt hordozhatnak, amire nem is gondolnál. Utána személyreszabottan el lehet kezdeni egy alap kivizsgálást: mind férfi, mind női oldalon. Ezen a ponton vannak párok, akik azt kérik, hogy villámgyorsan legyünk túl mindenen, olyan gyorsan végezzük a kivizsgálást, ahogy csak lehet! A párok egy másik csoportja ráérősebb, ők meghallgatják, hogy melyik viszgálat miért szükséges, mikor kell/lehet elvégezni, és szépen komótosan, ahogy az életük, idejük engedi, elvégzik a vizsgálatokat.
Melyik a jó taktika? Mindkettő! Egyetlen egy fontos dolog van csak benne: te is, és a párod is komfortosan, biztonságban érezzétek magatokat közben. Azt tegyétek, ami nektek a legjobb! Itt nem életmentésről van szó, bármi szóba jöhet, amit szeretnétek. Ehhez szeretnénk mi is asszisztálni szakmai keretek között.
Lehetséges, hogy a vizsgálatokkal semmilyen eltérést nem találunk: ekkor még mindig nagyon sok irányba folytatódhat az utatok: 1.) azt gondoljuk, abba a kb 10%-ba estek, akiknek amolyan “ezt dobta a gép” alapon nem jött össze a baba egy év alatt, de nincs itt semmi baj, próbálkozunk tovább, és majd összejön. Ha mégse, majd akkor lépünk tovább. 2.) már nagyon vágytok kisbabára, ezért átbeszélitek az orvosotokkal, hogy milyen lehetőségeitek vannak, ha nem szeretnétek tovább várni. Ezek lehetnek: a peteérés támogatása, a sárgatest fázis támogatása, UH-os ciklusmonitorizálás természetes ciklusban, UH-os ciklusmonitorizálás stimmulált ciklusban, terminált együttlét, inszemináció, lombik, és ezek különféle változatai. 3.) további kivizsgálást szeretnétek, mert úgy érzitek az orvosotokkal együtt, hogy van valahol baj, csak még nem találtuk meg, hogy hol.
Ha pedig az alapvizsgálatokkal kiderült, hogy hol van a kutya elásva, akkor már tudjuk is, hogy mit kell rendbetenni azért, hogy mielőbb összejöjjön a kisbaba. Arról nem is beszélve, hogy ezek általában olyan betegségek/állapotok, amik ilyenkor felszínre bukkannak, amik előbb-utóbb amúgy is panaszt okoztak volna, csak akkor már súlyosabb, előrehaladottabb formában ismertük volna fel őket. (pl. a polip vérzészavart okoz, a gyulladás alhasi fájdalmat, fájdalmas szexuális életet, pajzsmirigy alulműködés szerteágazó problémákat okoz, férfi oldalon a herevisszér súlyosbodik, és még sorolhatnánk). A legtöbb esetben, ha a felfedezett betegséget tudjuk orvosolni, akkor a kívánt gyermekáldás is hamarosan spontán bekövetkezik. Sajnos vannak nehezebben gyógyítható betegségek is, vagy olyanok, amik ha kiderülnek, azt a mellbevágó választ kapjátok, hogy a legnagyobb esély lombikkal lesz a babára. Írhatnám azt, hogy megijedni akkor sem kell, de úgyis mindenki szívbajt kap és kiakad. Én is azt tettem anno, a mai napig emlékszem rá. Írok majd erről is később, most szeretném annyival zárni, hogy hál’ Istennek, egyre több párnak tudunk már lombikkal segíteni, hogy családdá váljanak.
Ez az a kor, amikor lehet, hogy minden rendben van, de mégse kopogtat a gólya. De amíg nem nézzük meg, hogy biztos, hogy minden rendben van-e, addig ezt ugyebár nem jelenthetjük ki 100%-osan. Miért sietünk mi, nőgyógyászok ebben az életkorban annyira, hogy már egy évet sem várunk, hanem fél év után kivizsglást javaslunk? Azért, hogy később ne kelljen versenyt futnotok az idővel! Azért, mert igaz, már romlik mind a petesejtek, mind a spermiumok minősége, de még nem kritikusan. 40 év fölött viszont már kritikussá válik. De még nem vagy ott! Még van időd, még van lehetőséged! Élj is vele! Nehogy az legyen, hogy 36 éves korodtól próbálkoztál 38 éves korodig, közben csekkoltad a peteérésed és a párodnak is van már gyermeke előző kapcsolatból, szóval minden tökéletesnek tűnt. Aztán 38 évesen eljutsz orvoshoz, vizsgálatok, ide-oda küldözgetések, majd kiderül 2-3 komolyabb probléma, mondjuk nálad kell egy műtét, és a párodnak is 3-6 hónapos vitamin/gyógyszerkúra, hogy jobb minőségűek legyenek a kissrácok. Ezzel már is ott vagytok, hogy 39 év. Ami már majdnem 40. És ha akkorra, azaz 39 éves korra lett minden helyretéve, és akkor indul a próbálkozás ismét, az már egyre kevesebb jóval kecsegtet. Nem lehetetlen. De ne sodródj ebbe a helyzetbe!
Amit én – és a nemzetközi szakirodalom, ami egy kicsit komolyabb, mint én – javaslok, hogy legalább egy alap check up-ot végezzünk el mindkettőtöknél 35-40 év közti életkorban, fél év sikertelen próbálkozás után. Nyugi, nem azzal kezdünk, hogy felfektetünk a műtőasztalra és felvágjuk a hasad: vajon mi nem működik benne? A leggyakoribb eltérésektől megyünk a ritkábbak felé, és a legkevesebb beavatkozást kívánóak felől az egyre komolyabb beavatkozát kívánó vizsgálatok felé. Úgy is mondhatnánk, mint az életben sok más területen: itt is a józan paraszti ész logikáját a legjobb követni! Ha ellenőriztünk nálatok mindent, és kiderült valami turpiszság, akkor azt annak rendje s módja szerint helyre kell tenni, ha kell, más szakmák bevonásával: pl endokrinológus, andrológus, operatív nőgyógyász. Ha nem derül ki semmilyen kóros eltérés nálatok, akkor még mindig átbeszélhetitek a nőgyógyászotokkal, hogy milyen alternatív lehetőségek vannak, mikkel tudjuk mi segíteni a kívánt gyermekáldás mielőbbi bekövetkeztét, és átbeszélitek magatokban, ketten, hogy ebből mi az, amit szeretnétek, és mi az, amit nem. Mi csak szeretnénk nektek a lehető legtöbb információt átadni a lehető legérthetőbb módon, teret adva az akárhányszori visszakerdezésnek és magyarázatnak. Csak akkor tudjátok meghozni a számotokra a legjobb döntést, ha mindent kristálytisztán láttok és értetek.
Mi fog történni a konzultáción? Nyugi, nem azt fogjuk sulykolni, hogy “miért kellett eddig várni”, és hogy “maga már túl öreg a gyermekvállaláshoz”. Le sem szeretnénk senkit sem beszélni, és élből “bedobni” egy lombik centrumba sem!
Mi fog hát akkor történni? Miért van szükség erre?
Azért, mert nálad is, és a párodnál is állhat fennt olyan betegség/állapot, amiről eddig nem is tudtatok, és hátráltathatja a teherbe esést. Például lehet, hogy a férjed spermái picit lusták:) Vagy nálad van egy eddig még panaszokat nem okozott pajzsmirigyeltérés, esetleg egy polip a méhedben. És a sort még lehetne folytatni.
Ezeket az úgynevezett alapvizsgálatokkal ki lehet deríteni, és ha van eltérés, már kezelni is lehet, így biztosítva azt, hogy egy percet sem vesztegettetek el fölöslegesen. Mindezzel együtt át kell beszélni az esélyeket és lehetőségeket, ha az általatok meghatározott időn belül nem sikerül, akkor tudjátok, milyen lehetőségeitek vannak. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a lehetőségeket ki is kell használni, élni kell velük. Ez csupán annyit tesz, tudjátok, és ha szeretnétek: életk vele. De ez a ti döntésetek lesz.
Lehet, hogy úgy gondoljátok, mindkettőtöknek van már gyermeke korábbi kapcsolatból, ha együtt is sikerül: szuper, ha nem, akkor ezt akarta az Isten/Sors. Ezzel mi is maximálisan egyetértünk, azzal a kitéttel, hogy ha van egy megbúvó betegség, ami a baba útjába állhat, azt fedezzük fel. Ezen állapot/betegség felismerésével/gyógyításával nem avatkozunk bele a természet rendjébe, és ráadásul szinte minden esetben egy olyan állapotról, betegségről van szó, ami később súlyosabb formában jeletkezik, ezért jobb is előbb felismerni és kezelni. (pl. a polip vérzészavart okoz, a gyulladás alhasi fájdalmat, fájdalmas szexuális életet, pajzsmirigy alulműködés szerteágazó problémákat okoz, férfi oldalon a herevisszér súlyosbodik, és még sorolhatnánk)
Sokan azt gondolják, ha már van gyermeke korábbi kapcsolatból, esetleg ugyanezen kapcsolat egy korábbi szakaszából: akkor ott már biztos nincs baj, hisz egyszer-kétszer-háromszor már sikerült, miért ne sikerülne pont most?! Legyen úgy, mindannyian azt kívánjuk! Ugyanakkor eközben eltelt már pár év, és ahogy az autónk, úgy a testünk is kopik, használódik az évek folyamán: ami a harmincas éveink elején még magátől érthetődőnek tűnt, az 40 felett már ütközhet némi nehézségbe.
Egészségesnek gondolunk nemzőképesség szempontjából, ha:
túlsúllyal küzdesz, vagy épp ellenkezőleg: a Victoria’s Secret szupermodelleket is kenterbe vered karcsúságoddal
rendszeresen fogyasztasz alkoholt/drogot
dohányzol – bármely formája!
menstruációid bár beleesnek a fent leírt tartományba, de pecsételsz előtte/utána, vagy valami szerinted “furcsa”
ciklusaid bár beleesnek a fent leírt tartományba, de azon belül elég hektikusak, tehát nem tudod úgy jellemezni, hogy “átlag 27-29 nap”, hanem azt mondod, hogy “néha 26, máskor rendben 28 nap, megint máskor meg 33 napra jön meg”. Ez már nem annyira jó.
Ha nézed a peteérésed: nincs minden hónapban: néha van, néha nincs
versenysportolsz/testépítesz/
családban fordult elő teherbeesési nehezítettség
korábban gyakran voltál “felfázva”
magasvényomás betegséged van. Akkor is, ha kezelt, és most jók az eredményeid!
ismert, kezelt, ám nem gyakori betegséged van, amit nem biztos, hogy vizsgálatak, hogy hogyan hat a speriumokra
túlsúllyal küzdesz
életed stresszes
rendszeresen fogyasztasz alkoholt/drogot
dohányzol – bármely formája!
mozgásszegény életmódot élsz
heréid különféle környezeti ártalmaknak vannak kitéve, melyek leginkább túlmelegedést koznak (pl: laptoppal az ölben ülő munka, gyakori forró fürdők, gyakori szauna, stb)
ismert, nem jól beállított betegséged van
ismert betegséged van, amit orvos még nem látott. Függetlenül attól, hogy már esetlegesen foglalkozol az állapottal: pl. életmódváltással, vitaminokkal.
korábbi nőgyógyászati műtét, vagy petevezetéket, petefészket, méhet érintő, kismedencei sebészeti műtét
ismert, termékenységet befolyásoló betegség (pl endometriózis)
korábbi méhüregi beavatkozás, műtét
korábbi méhen kívüli terhesség
korábbi asszisztált reprodukcióval fogant várandósság
korábban terhességmegszakításod volt (akár saját kérés, akár genetikai ok)
korábban 2 vagy több spontán vetélés
családban ismert genetikai eltérés
korábban genetikailag beteg gyermek születése
korábban már sikertelenül próbálkoztál babával (akár jelenlegi, akár korábbi pároddal)
menstruációid 3 napnál rövidebbek, vagy 7 napnál hosszabbak, vagy teljesen össze-visszák. Erősek, görcsösek, darabosak, vagy épp ellenkezőleg: túlontúl kevéske
ciklusaid kevesebb, mint 25 naponta követik egymást, vagy több, mint 33 naponta jön egy vérzés, vagy teljesen rendszertelenek, összevisszák. Az is lehet, hogy 3 havonta van egy kósza vérzésed, vagy 2 hetente jelentkezik valami piros a bugyin.
BMI-d 30 felett van
csekkolod a peteérésed, de a tesztek/módszer alapján nincs ovulációd
korábban mondott neked olyat nőgyógyász, hogy nem lehet majd gyereked, vagy csak nehezen lehet majd xy okból kifolyólag. Lehet, hogy igaza van, akkor figyeljünk oda. Lehet, hogy nincs igaza: akkor viszont jó lesz megnyugodni:)